Facebook

Cikkek
Szinte minden lövészettel és vadászattal foglalkozó sporttársunknak vannak történetei a nagyon távoli és nagyon pontos lövésekről,a különböző akciófilmekben látható –sokszor elég kevés realitást tartalmazó- látványos jelenetek pedig nem mindig a valóságot továbbítják az érdeklődők felé.

Szándékaink szerint egy cikksorozattal a 2012 évi precíziós lőversenyekröl szeretnék beszámolni,a versenyeken szintén részt vevő lövészként pedig belülről is be tudom mutatni egy- egy verseny izgalmait,fordulatait, képes beszámolókkal pedig megpróbálom érzékeltetni milyen teljesítmény kell ahoz hogy valaki eredményesem versenyezzen..Ha minden a tervek szerint alakul idén nemzetközi versenyek is lessznek 0-1000 m ig,hazai pályán pedig 20-450 m ig,valamint a minősítő versenyek 150 m en optikai és nyílt irányzékkal,valamint 300 m en optikai és nyílt irányzékkal.

Mi is az a precíziós lövészet ?


20-450 m közötti távolságok,ülve, térdelve, állva fekve vagy padról lőve,- két lövésre adott idő esetenként 15 másodperc amikor a cél 450 méterre van,-,, bevállalós”- feladatok 3 cél 270 m-en 3cm 5 cm 8 cm átmérővel,mindencélra 1 lövés, hiába lőttél meg kettőt hibátlanul ha a harmadiknál egy érintő lövéssel nullázod a gyakorlatot, -mozgó célokra lövés,szögben lefelé fürj tojás 70 m,tyúk tojás 165 m, lőidő 20 másodperc! -csak néhány csemege Varga Karcsi ötleteiből.  A győzelem sokszor még az utolsó feladat előtt is többesélyes,kifizetődik a jó taktikázás,és sokkal fontosabb a stabil teljesítmény mint egy-egy kiemelkedően jó találat.

,220 Russian kalibertől felfelé bármilyen kaliberrel lehet indulni,kitétel hogy a használt lőszer nem lehet páncéltörő,fényjelző,acélmagvas stb tehát csak civil felhasználásra készült lőszer. A puskák többsége 308 win kaliberű de egyre több a 6,5-47 es és a 300 win mag de a 7 rem mag is bizonyított már hozzáértő kezekben. A precíziós lövészettel aktívan foglalkozó lövészek száma viszonylag alacsony,kevesen vannak azok akik hajlandóak versenyeken részt venni és értékelhető módon bizonyítani a tudásukat. Természetesen sokan vannak a fegyveres szervezetek hivatásos állományába tartozó lövészek valamint vadászok közül is akiről köztudott hogy igen jól lőnek hoszabb távokra is de lehetőségeik nem engedik hogy rendszeresen gyakoroljanak vagy épp a versenyzést nem kedvelik. Nézzük meg hogyan is alakult ki itthon ezen lövészeti ág,menjünk vissza a kezdetekig. Aki kicsit is érdeklődik a fegyverek és a lövészet iránt azok számára ismerősen csengenek ezek a nevek, Varga Károly, Simonyi Ottó, Kotroczó László.


Image titleŐk azok akik elért eredményeikkel tapasztalatukkal ott bábáskodtak a kezdetektől kezdve és mai napig,,hátukon viszik” ezt a sportot. A rendvédelmi szervek mesterlövői már régóta vesznek részt hazai és külföldi versenyeken minden ilyen alkalom hasznos tapasztalatot hozhat a résztvevőknek.Egy 1993-94 ben megrendezett csehországi 300 m versenyen a magyar csapat elnyerte az első helyet. Sok külföldi főleg amerikai versenyen is részt vettek az ott nagy hagyományokkal bíró 300,600,900,és 1000 yard –os távokon,és innen jött az ötlet egy magyarországi világkupa megrendezéséhez a nemzetközi tapasztalatok alapján. 2002 óta minden évben megrendezésre kerül és töretlen a sikere,számunkra pedig büszkeség hogy Simonyi Ottó és Varga Károly révén sok szép első helynek örülhettünk. Ők voltak azok akik a számunkra, civilek számára is elérhetővé tették a hasonló versenyeken való részvételt, annyi különbséggel hogy nem ember alakú célokra lövünk hanem különböző méretű és fajtájú lőlapokra,minél kisebb és minél nehezebb meglőni,annál jobb alapon. 2003 tól a Magyar Sportlövők Szövetsége a BRSE vel közösen rendez minősítő versenyeket,regionális és országos bajnokságot egy más szabályrendszerben de egymást jól kiegészítve.


És most ismét a jelen. Az év végi utolsó versenyek után sem pihen a társaság,gyakorlással,a fegyverek tisztogatásával,átépítésekkel tesztelésekkel foglaljuk el magunkat,töltjük el a több-kevesebb szabadidőt amit a kedvenc sportunkra tudunk fordítani. 2011 novemberében kaptam lehetőséget a tatai Klapka György dandár vezetőitől hogy a szomódi lőtéren tesztelhessem a 308 win kaliberű versenypuskát és a 300 win mag kaliberű teljesen gyári vadászpuskámat.

A 308-as 8-32x56 NF míg a 300 win mag 3.5-15x56 NF céltávcsővel volt szerelve,a használt lövedékek:

- 308 win 167 gr Lapua Scenar Silver Jacket sebesség 840 m/s
-300 win mag 200 gr Sierra Match King sebesség 891 m/s
-300 win mag 220 Sierra Match King sebesség 860 m/s


Image titleA versenypuska csőhossza 77cm huzagemelkedés 1- 13 ’’ Lothar Walther Palma, a vadászpuskáé 66 cm,bordázott rozsdamentes bull cső 1- 10’’.Két katonai mesterlövész társaságában lőttem végig a kiépített pályát és nagy boldogság volt hogy 1000 méter fölé is tehettünk ki a kb 60X80 cm célokból.Az első cél 100 méterre volt,majd 200,300 méter innen pedig 50 méterenként egészen 1000-ig,majd 1050,1180. 800 méterig a becsapódás során felverődő por látható volt de a 850-900 méter már egy domb tetején lett kihelyezve itt már nem látszott semmi,tehát csak a kiszámított ballisztikára tudtam hagyatkozni. A körülmények viszonylag jók voltak,párás ködös idő,5 - 10 C fokos külső hőmérséklet,90 % feletti páratartalom,1,5-3 m/s közötti szél ami majdnem 90 fokos szögben fújt a lőirányhoz képest.Hihetetlen dolog de a 20-60x80 nem prémium kategóriás spektívet használva 800 m-ig láttuk a találatokat a fehér lőlapon. Első nap a 308-assal lőttem, és kellemes meglepetés volt hogy az idáig 450 m ig kipróbált ballisztika 700 m-ig 1-2 klikk különbséggel hozta a magasságot de itt a lövedék sebessége már csak 426 m/s és nagyon érzékennyé vált az oldalszélre. Mivel nem voltam táblában nem tudtam merre kellene korrigálnom későre is járt már tehát 700 m-nél megálltam. Másnap a 300 win mag gyári puska - 15 szörös maximum nagyítású távcső párost kissé félve kezdtem elővenni tartva attól hogy nem fogom látni a célokat rendesen.

Nagyon kellemesen csalódtam,saját magam bizonyosadhattam meg arról hogy miért is használják nagy előszeretettel a hasonló nagyítású távcsöveket a katonák. Tökéletesen láttam a célokat,a szálkeresztet rá tudtam helyezni a közepére,és láttam a becsapódáskor felszálló port is-mindezt 800 méteren. 450 métertől kezdtem,hogy ne zavarjuk egymást a többi lövésszel. Itt már 1 MOA val magasabb volt a táblázatom-és ez végig meg is maradt,de minden távolságnál a megadotthoz képest 4 klikkel kevesebbet kattintva teljesen jól működött a dolog. 900 méterig láttuk a lövéseket a táblában!!! 1000 és 1050 méteren kitakarta a célokat egy fa,a két legmeszebbi célt pedig a leereszkedő köd miatt már nem láttam tehát itt megálltam.A másik szektorban zajló lövészet miatt csak másnap tudtuk megnézni a célokat de elégedett voltam, érdekes és tanúságos volt ez a nap is.

Összefoglalva a tapasztalatok a következők voltak:

-a versenyre épített fegyver szórásképe még 700 m is 12 cm-en belül volt 4 lövésből,de a kaliber gyengéi azért kiütköznek - szélérzékenység, a kis sebesség miatt a röppálya itt már nagyon görbül lefelé,800 és 850 méter között 18 klikk a különbség-de gyakorlással 1000 méterig gond nélkül használható-most csak versenyzésről beszélünk.

- a 300 win mag hozta a formáját,minden csicsa nélkül-egyedül csőszájfék volt a fegyveren ami nem gyári-alkalmas az 1000 m vagy a fölötti pontos lövésekre.Nagyon kiegyensúlyozott,stabil, nem véletlen a népszerűsége.


Reméljük hogy sikerül idén itthon is 1000 m versenyt szervezni, a következő megjelenésig már tudok pontos dátumot is mondani az érdeklődők részére.

Tógyer Imre


Keresés folyamatban...
Rendezvények
Minősítő verseny, Vadászverseny2015-03-25 19:44:14  Május 16. 09.00.-tólMinősítő verseny,100m., + Precíziós verseny
  Május 17. 09.00-tólVadászverseny I.forduló
BRSE Precíziós verseny2015-03-25 19:43:09Április 11. 09.00.-tólMinősítő verseny, 100m., +Precíziós verseny